Amikor a sport, a sportolás kerül szóba valamilyen társaságban, esetleg munkahelyen, a beszélgetés résztvevői általában ritkábban gondolnak az idősebb korosztályra. Pedig napjainkban már egyre több olyan hobbisportoló él közöttünk, akinek életformájává vált a rendszeres mozgás, az egészséges életmód. Honlapunk címéhez hűen ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogyan kezdjen el sportolni az, aki mondjuk túl az ötödik ikszen határozott úgy, hogy a normál életvitele mellett az egészségéért is áldoz legalább heti pár órát.
A témáról Somogyi Gábor újságírót kérdeztük, aki 71 évesen is rendszeres látogatója a fitnesstermeknek.
– Mondták már önnek, hogy 10-15 évet simán letagadhatna a tényleges életkorából? – kérdeztem találkozásunkkor az “idős” nyugdíjast.
– Igen, meglepődtek már páran, amikor az életkorom került szóba, de azt gondolom, hogy ez részben a genetikának is köszönhető. Persze hozzáteszem, a fittségért elég sokat tettem, teszek a mai napig is, mert az élet egyetlen területén sincs eredmény, ha csak a csodára várunk. Amúgy én nem az újkor fitness őrületének a terméke vagyok, hiszen először 16 évesen, 55 éve léptem be egy Hegedűs Gyula utcai dohos pincébe, amit akkoriban – a mai viszonyokhoz képest nem kis túlzással – konditeremnek hívtak. A motivációm egyszerű volt: egyrészt borzasztóan szégyelltem magam, amikor a középiskolában kis híján megbuktam tornából, másrészt – 16-17 évesen már hiúságból is – szerettem volna megszabadulni a jelentősnek mondható túlsúlyomtól, ami már a korábbi négyéves tenisz karrieremnek is a gátját jelentette. Sikerült is egy egészen elfogadható formát összehoznom, de két év után jött a katonaság, majd a két esztendő elteltével a munkahely, én pedig valahogy az akkoriban alakulgató hazai shotokan karate közelébe kerültem. Noha az első évben minden edzésen vért izzadtam a testépítésből összeszedett merev izomzatom miatt, nagyon tetszett az új sportág, amelyhez azért az erőnléti edzések is hozzátartoztak. 17 évet töltöttem a tatamin, ami nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is embert faragott belőlem. Kitartás, erőfeszítés, megfelelő alázat a megfelelő helyzetekben, önbizalom, mozgáskoordináció – hogy csak pár dolgot mondjak a karate sportról, amelyben egészen kivételes embereket ismertem meg. Aztán a munkahelyi feladatok egyre inkább eltávolítottak a dojótól, és maradt a kötelező edzésidőpontokat, edzőtáborokat nélkülöző amatőr tenisz és a fitness terem. Voltaképpen nem bánom, hogy így alakult a sportpályafutásom, mert így utólag be kellett látnom: igazán világraszóló tehetség egyik sportágban sem voltam, viszont így legalább nem ment el a kedvem egyik mozgásformától sem, hiszen egy kicsit mindegyikbe belekóstoltam.
-Nagyon jól hangzik ez a pár mondatba összesűrített 55 év sport, de hogy látja, egy mai 50 évesnek – legyen férfi vagy nő az illető – van esélye változtatni az életformáján?
– Szerintem egyértelműen igen. De ne rejtsük véka alá, hogy nem lesz könnyű dolga annak, aki ennyi idősen belevág valamilyen – számára szokatlan – mozgásformába. Az izomláz csak az egyik dolog, amivel szembe kell néznie az első napokban, de az voltaképpen a legkedvesebb láz, ami létezik. Én ma – kis túlzással – ott tartok, hogy ha a teremben elmegyek egy súlyzó mellett már meghúzódik a vállam, a derekam vagy a térdem. Ebben nyilván benne vannak az évek, de érdemes ezekkel számolni azoknak, akik 50-en felül kezdenek el bármit is sportolni. Ezek a fizikai problémák azonban manapság már megelőzhetők. Hogy miként, arra később még visszatérnék. Nagyon nem mindegy, hogy a sportolás dicséretes szándéka mikor, milyen előzmények után válik tettekké. Volt-e valamilyen sport előzménye, azaz sportos előélete az illetőnek vagy teljesen kezdőként vágna bele az edzésbe, egészséges-e vagy bármilyen betegsége okán javasolta neki az orvos a testmozgást, küzd-e túlsúllyal stb. Természetesen a felsoroltak mindegyike más és más hozzáállást kíván, nem is beszélve arról, hogy valakinek a konditermi súlyzós edzés, valakinek az aerob-cardio edzés, tehát inkább a séta, a futás, a kerékpározás segíthet, de izület kímélő és kondíciónövelő tréninget pldául az úszás adhat. Most mondhatnám persze, hogy a legjobb megoldás ezek keveréke lenne, de ne legyünk telhetetlenek, ne akarjunk egyszerre mindent, főleg ne a kezdeti időkben. És akkor most visszatérnék a kezdésre, hiszen a kérdése az 50 év felettiek „pályakezdésére” vonatkozott. A legnagyobb hibát azzal lehet elkövetni, hogy az illető – mondjuk az ebben az életkorban már megszokott minimális túlsúllyal – egyik napról a másikra kíván profi sportolóvá válni, azaz, számára szokatlanul nagy súlyokkal dolgozni mindenféle előképzettség nélkül, két órákat venni a fallabda pályán, végkimerülésig futni vagy gyalogolni a futópadon és a sort folytathatnám. Mint az életben sok mindenben, e téren is fontos a fokozatosság betartása. 50-en felül, de sokszor még a korábbi években is súlyos sérülések lehetnek a következményei az ész nélkül elkezdett sportolásnak. Mindezekről is lesz még szó a következőkben, de ami a kezdetekkor a legfontosabb az az állapotfelmérés. Először is ma már a szakemberek meg tudják mondani, hogy melyek azok a sportágak, amelyek a legalkalmasabbak a kondíció megőrzésére, illetve fejlesztésére az adott személyre szabottan. Valakinél például a konditermi edzés, van, akinél a golf, a tenisz vagy a természetjárás jelenti a megoldást. Érdemes szakembert igénybe venni az állapotfémérésre is, ami mindennek az alapja. A teljesítmény-diagnosztikai eljárások fájdalom és megterhelés nélkül sok mindent elárulnak az életkornak megfelelő sportolási lehetőségekről, és egy megfelelő paraméterekre kiterjedő laborlelettel együtt már szinte tökéletes biztonságot adnak egy olyan embernek, aki sportolásra szánta el magát függetlenül attól, hogy korábban járt-e a sport közelében.
(Folytatjuk)
Legközelebb az idősebb kori sport rendszerességéről, a táplálkozásról, a testmozgás tényleges megkezdéséről és az egyes sportágakban rejlő lehetőségekről beszélgetünk Somogyi Gáborral.