A profi sportban már rég nem a megérzés dönt. Az „aki bírja, marja” szemléletet felváltotta az adat: ma egyre pontosabban mérhető, mikor van szüksége a testnek pihenésre, és mikor lehet rátaposni. A fizikai fáradtság és a túledzettség ugyanis nem jellemkérdés, hanem mérhető élettani állapot. Ráadásul az, amit a sportoló érez, és amit a teste valójában mutat, gyakran nem ugyanaz – egy lelkes versenyző könnyen túltolja, miközben a szervezete már a tartalékait éli fel. A tudomány épp ezt a vakfoltot világítja meg. Hol tart ma ez a terület?
A klasszikus mutató: a szív nyelve
A fizikai kimerültség egyik legrégebbi és legmegbízhatóbb objektív jelzője a szív működése. A kutatások szerint, ha valaki túlterheli magát, a nyugalmi pulzusa tartósan megemelkedik, a szívritmus-variabilitása (HRV) pedig csökken. Ez utóbbi azt méri, mennyire rugalmasan tud a szervezet alkalmazkodni – minél fáradtabb valaki, annál merevebbé válik a szívritmusa. Az élsportban ma már HRV-vezérelt edzéstervezés is létezik: a szervezet napi „készenléti” jele alapján döntik el, mekkora terhelés fér bele aznap, így a sportoló nem vakon, hanem adatok alapján terheli magát.
Az új frontvonal: az izom oxigénszintje
A legizgalmasabb fejlődés azonban az izom szintjén zajlik. A közeli infravörös spektroszkópia (NIRS) – például a MOXY-érzékelő – egy bőrre helyezett, fájdalommentes szenzorral valós időben méri az izom oxigénszintjét (SmO2). Korábban ehhez laboratóriumra és vérvételre volt szükség, ma egy apró eszköz is elég. A kutatások szerint az edzett, jól regenerált izom magasabb alap-oxigénszintről indul, terhelés alatt kevésbé „merül le”, és gyorsabban tölt vissza, míg a kifáradt izom lassabban áll helyre. Mivel a jel másodpercről másodpercre követhető, jól látszik, mennyire pihen meg az izom két erőkifejtés között – ebből pedig személyre szabott edzészónák is meghatározhatók.
Adatvezérelt edzés: belép a mesterséges intelligencia
A következő lépcső a sok jel összekapcsolása. A legújabb kutatások gépi tanulással, viselhető szenzorok adataiból jelzik előre a fizikai kifáradást – nem csak sportolóknál, hanem például gyári és fizikai munkát végző dolgozóknál is, a balesetek és sérülések megelőzésére. A mesterséges intelligencia a pulzus, a mozgás, az alvás és az izomadatok együtteséből olyan korai mintázatokat is észrevesz, amelyeket az ember még nem érez. A fáradtságmérés így lassan a megelőzés eszközévé válik, nem csak az utólagos magyarázaté.
Miért fontos ez Önnek is?
Nem kell élsportolónak lenni ahhoz, hogy ez számítson. A hobbifutó, a kerékpáros vagy az edzőterembe visszatérő ember is sokat nyer, ha objektíven látja, hol tartanak a tartalékai. A túledzettség ugyanis alattomos: az állandó fáradtság, a stagnáló teljesítmény és a gyakori megbetegedés gyakran nem gyengeség, hanem a túlterhelés jele. Ha ezt időben, számokból látjuk, elkerülhető a túledzés, csökken a sérülés- és betegségveszély, és a fejlődés tervezhetővé válik – nem a fáradtságérzet, hanem mérhető adatok alapján. A mérés tehát nem csak a csúcsteljesítményt szolgálja, hanem a hosszú távú egészséget is.
És a PHAPA?
A PHAPA-diagnosztika ezt a nemzetközi gyakorlatot hozza el: a fizikai fáradtságot több, fájdalommentes szenzorral vizsgálja (EKG és HRV, MOXY izom-oxigénszint, Arteriográf és hőmérő). Ha tudni szeretné, mikor hajtson rá és mikor pihenjen, jöjjön el egy szenzoros állapotfelmérésre.